Egy hangstúdió rejtőzik egy hátsóudvaron Berlin-Schönebergben. Az épület első emeletén Bill Kaulitz (20) épp a Bravo olvasó Noraval (13) áll a felvevőfülkében. A Bravotól nyert egy hang-szerepet az "Arthur und die Minimoys 2"-be(09.11.26.-tól a mizokban). A főszereplő Arthurnak Bill kölcsönzi a hangját. De most a Tokio Hotel énekese Noraval is törődik, támogatja a felvételeknél. Megértik egymást, Bill nagyon sokat szórakozik, egész idő alatt nevet. A következő Bravo interjúban hirtelen mégis megmutatja  egy egészen más oldalát...

Bravo: Bill, boldog vagy?
Bill: A karrieremmel kapcsolatban totál boldog vagyok. A Humanoid albumunk szuper sikeres. A legtöbb európai országban ezzel a ranglistákon még sikeresebbek vagyunk, mint az utolsó albumunkkal! Azt kivánom, hogy a személyes dolgaim is ilyen jól menjenek. Nem tudom, mire van szükségem, hogy elégedett legyek- de nem vagyok az.

Bravo: Valamilyen ötlet, hogy min múlik ez?
Bill: Talán, mert nincs időm arra,hogy amit átélek, annak tényleg örüljek. A sikerünket egyáltalán nem tudom megünnepelni vagy élvezni. Mert mindig túl sok más dolgom van. És még mindig hiányzik nekem a szerelem. Sajnos...

Bravo: Hogy tudod megtalálni? Segíthetünk?
Bill: Ezt sem tudom (sóhajt). Sok ember próbálja megkeresni a partnerét egy valóságshowban. "Bill in Love" lenne, de egyáltalán nincs szükségem ilyenre. Egy kamera előtt érzéseket felépíteni egy lánnyal szemben- nem megy. Hogy személyesen ismerjek meg valakit, sajnos eléggé valószinűtlen. Nem megyek szórakozni, nem vásárolok be!

Bravo: És miért nem szöksz meg a világodból és mozdulsz ki testőrök nélkül?
Bill: Őszintén mondva egyáltalán nem akarom kipróbálni, ráadásul félek is! Éppen Európában nehéz számomra, egyedül egy klubba menni. Ha vannak velem testőrök, fotózás és autógrammosztás is előfordul . Akkor úgy érzem magam mint egy állat az állatkertben. De ez természetesen hozzátartozik a sztárléthez. Talán a munkám során megismerek valakit- ki tudja...? Ha a szerelmenek tényleg el kell jönnie, akkor biztosan egészen véletlenül.

Bravo: A legkevésbé magaddal vagy elégedett?
Bill: Néha egyáltalán nem tudom sajnálni magam. Magamról nem nézek fellépéseket- nem viselem el magam a tévében. Az is idegesít, hogy állandóan gondolkodok valamin. Hogy olyan gyakran nem vagyok kipihent és izgatott vagyok. Mindig kétszer ellenőrzöm, hogy be van-e zárva az ajtó. Tízszer utánanézek, hogy nem felejtettem-e el semmit sem. Azt hiszem, egyszerűen jobban ki kéne pihennem magam.

Bravo: Félsz a jövőtől?
Bill: Igen. Ki tudja, mit csinálok 5 vagy 10 év múlva? Egy rémálom lenne egy számítógépes munka egy cégnél. Ez egyszerűen nem nekem való. Már az iskolában tekintély promlémáim voltak. Egyszerűen senkire se tudok hallgatni. Remélem, hogy mindig a magam ura lehetek.

Bravo: Borultál már ki- vagy állandóan kedves vagy?
Bill: Én mindig nagyon túlfűtött vagyok, gyarkran ordítottam más fiúkkal vagy csapattagokkal, ha valami nem igazán úgy ment, vagy nem felelt meg az elvárásaimnak.

Bravo: Hogyan folyik egy vita a Tokio Hotelnél?
Bill: Korábban egymást is megvertük. Ma inkább pszihológiai nyomást gyakorolunk egymásra...

Bravo: Tényleg? Hogy kell ezt elképzelni?
Bill: Akkor mi nem beszélünk egymással. Vagy szándékosan lemondunk időpontokat: ha nagyon örülök egy fotózásnak és Tom dühös rám, akkor titokban lemondja. De másnapra legtöbbször már elmúlik a harag.

Bravo:  Mondta már valaki kötületek egy vitában:"Elegem van! Abbahagyom!"?
Bill: Ezt még senki sem mondta ki hangosan, de már mindenkienk megfordult a fejében! Már vannak is pillanatok, amikor azt gondolom: Nem csinálom tovább, mindent eldobok! És aztán még mindig azt gondolom, egyszerűen több időt akarok szánni magamra.

Bravo: Mik azok a helyzetek, amelyekben minden túl sok neked?
Bill: Ha nem tudom tovább, vagy kifogyok az ötletekből. Aztán vannak napok, amikor csak a dolgaim akarom pakolni- és a legszívesebben egy évig nem hallanék a bandáról. De a végén megint a rajongókra gondolok, az erőre, amit adnak nekünk és, hogy a Tokio Hotel frontemberének lenni mennyire szórakoztató dolog. (fordította: ReseTH)